Szágyítyesz!

Drága Antonom!

Annyira jó veled a hangárban, ugyan egy szavadat sem értem a nagy zajban, de mégis szíved minden rezdülését érzem. És az én szívem is válaszol, ugye, ugye megérted a titkos kis rebbeneteket, amiket küldök feléd? Könnyebben megy a munka, drágám, ha érzem vágytól forró tekinteted a karomon. A csája sem melegít úgy, mint Te és a mi nagy érzelmeink. Nagyon várom a kommunista szombatot, hogy újra lássalak. A kórházból fogok érkezni, nővérruhában, mert tudom, hogy abban nagyon az ínyedre vagyok. Óh te érzék, te! Piruló arccal írok.

Drága Antosa, kinéztem a Bunyevszki Kinocskában, a Szerjozska az ifjú partizán bátran előre néz c. filmet. Remélem marad még időnk, a pártfélórácska után, hogy megnézzük, és ott végre hozzád bújhatok, és foghatom erős, munkától érdes kezeid, és érezhetem, markáns, erőtől duzzadó illatodat, amelybe belevegyül a munka verejtéke. Nincs nekem annál drágább, tudni, hogy mily kemény az én drágám! Oly izgatóan szociális vagy! Én hős berepülőm, én hős pilótám! Most a meghatottsággal bezárom e sorokat, csitulj buta szív... 

Írj kérlek, ha időd engedi... holnap hajnal körül átküldöm Afaneszját egy kis házi piroggal, amit be fogok hinteni a kölnivízemmel, hogy érezz...

Szeretettel ölellek, és csókollak

a Te Lenocskád

Szerelmetes hőseinknek így hát, - azt magunk is beláthatjuk, oly könnyen, mint a horizont – vajmi kevés lehetőséget adott az élet meghitt, galambocskás kurrogásra. Mivel mindketten igen talpraesettek és elszántak voltak hő szerelmükből kifolyólag, feltalálták az írásbeli érintkezés igazi szovjet hősszerelmeshez méltó, egyben bájos formáját. Személyes találkozásaikat természetesen össze kellett hangolniuk az eszme szolgálatával is, ezért inkább a diszkrét bujamentes testi érintkezésre szorítkoztak, úgymint: kézfogás, ujjak kószálása, pihe-puha lágy csókocskák, vágytól fűtött szemkontakt, bátortalan, de sokatmondó pillarebegtetés, olykor visszafogózott combozással vegyítetten, édes rövidke összebújások, majd még édesebb, még rövidkébb széjjelrebbennetek. A levelek közben tapintatos vándorútra keltek a szerelmesek közti rövid távon, és célba is értek bizonyosan. Majd ki-ki hazatérve a csend és homály puha fészkébe, izgalomtól rózsás arccal olvashatta párja kifejezett formáját. Így a vágyak folyamatos izzása csak tovább fejlesztette a kapcsolatukat, minimum 106,8, de olykor 112,42 %-al, ami az átlag szerelmesek 100%-os teljesítményéhez képes, majdnem, sőt már-már Micsurini teljesítménynövelésnek értékelhető a szerelem kohójában.

De térjünk rá Antonra... Már kora ifjúságában kimutatkozott a repülés iránti vágya, amikor a kolhoz zsenge búzamezejébe beleszántotta kézi erővel, szép kalligrafikus cirill betűivel, hogy "Anton bugyet ljotcsikom!". Akkor rögtön kiemelte a párt, de ő sosem feledte kis faluját, Susnyavót, ahol árván gyermekeskedett, miután megszületett. Ebből kifolyólag szüleit sajnos nem ismerte, nem messze a helyi pártirodától találtak rá, egy meghitt, és szigorúan vöröspipacsos rétkován. Szőke volt és kékszemű, ezért kapta az Anton nevet. Miután kiemelték, szorgalmasan haladt előre a pilótasághoz vezető ösvényen. Kellő alázattal állt a pilótasághoz, szabadidejében is a munkahelyén tartózkodott, és kerozint fejtett és töltött egyik Tupoljevből a másikba. Munkatársai nagyon tisztelték ezt a munkája és az élet iránt felelősséget tanúsító embert. Ezt a belülről eredő felelősséget Anton oly mélyen élte meg, hogy keszonbeteg lett. Akkor megint kiemelték, és őt érte az a nagy szerencse, hogy egyszer a kétszáztizenötödik berepülésekor láthatta Lenint, uszkve 1763,4 verszta magasságból, de ez valami hihetetlen hatást gyakorolt rá. Szorgalma az egekig szárnyalt, s mi sem tanúsította ezt jobban, hogy először szállt be a repülőgépbe, és utolsóként hagyta el azt. Anton akkor kelt, mikor Léna aludni tért. Legénylakása pont a város másik végén volt. A szoba vidám és egyszerű berendezése kissé hiányos is volt, így Anton a tányérsapkáját teáscsészének használva szürcsölgette csájáját reggelente, és közben ajka szegletén billegő mosollyal hőn szeretett Lénájára gondolt. Ezzel a hőn szeretettel is energiát takarítva meg egyben be is fűtötte a kis zugolyt.

Anton és Léna a seremetyevói reptér hangárjában találkoztak először.

Anton a szovjet légiutasszálító vállalatnál, az Aeroflotynál volt berepülő pilóta, Léna pedig a hangárt takarítását végezte harmadik másodállásként, mivel igen szegény, de becsületes csinyovnyik családját is támogatnia kellett, amellett,hogy szerény keresetű állandó éjszakás nővérként, mellesleg orvostanhallgatóként tankönyveit és különóráit maga fizette. Amikor Léna kora hajnalban hazatért, lópokróccal leválasztott kis leányzugába, és lehunyta kecses pilláit, mindig Antont látta maga előtt ahogy közelít felé a kavargó hóesésben, a mínusz 70 fokos hidegtől pirosló fülekkel, amelyek meghatóan kandikáltak ki rendkívül impozántos tányérsapkája alól. Ilyenkor Léna szíve hevesebben kezdett dobogni, és pihegő keblében úgy verdesett akár egy kismadár a kutrucában, amikor a huncut kisgyermekek fogjul ejtik a nyéva parti szokásos madáretetők környékén.